Biztonságos con

Mint tudjátok, a covid járvány ugyan Európában jelenleg lecsengőben van, és hazánk és térsége egészen jól megúszta, de a járvány teljesen azért nem szűnt meg, és nem kizárt az sem, hogy ősszel visszatér. Épp ezért fontos, hogy óvintézkedéseket tegyünk, hogy minimalizáljuk az esetleges fertőzések lehetőségét a rendezvényen. 

Az óvintézkedések egy része a mi házifeladatunk, a másik fele viszont rátok, a látogatókra vonatkozó szabályok. Megkérünk mindenkit, hogy mindannyiónk érdekében tartsátok ezeket be, még akkor is, ha némi macerát jelentenek számotokra. Természetesen mindannyian abban bízunk, hogy senki se lesz beteg, de ha mégis, akkor egészen apró óvintézkedések is sokat számítanak. Nem véletlenül lett az idei év szlogenje a “vigyázzunk egymásra!”

Az alábbiakban leírt szabályok természetesen az aktuális járványügyi helyzet függvényében változhatnak. Mindenki biztonságát maximálisan szeretnénk garantálni a rendezvény ideje alatt, éppen ezért folyamatosan követjük a járvány alakulását és az egészségügyi előírásokat.

Fejlemény: jelenleg zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó korlátozások vannak érvényben. Mivel a MondoCon nem zenés-táncos rendezvény, ezért (más hasonló rendezvényekhez hasonlóan) megtartjuk a rendezvényt. Ám a minél nagyobb biztonság érdekében, amit csak tudunk szabadtérre viszünk ki.

Szabályok az ideútra

Először is, ha bármi covidhoz kötethető (vagyis influenza-szerű) tüneted van neked, vagy veled egy háztartásban élőnek, akkor kérünk maradj otthon! 

A járványveszély miatt ez alkalommal nem lesz ConBusz. Elnézést kérünk a kellemetlenségért, de mivel a ConBuszon nem lenne lehetőségünk betartatni a távolságtartást, ezért a látogatók egészsége érdekében inkább nem kockáztatunk ezzel.

A Hungexpohoz érve a sorban állásnál ügyelj arra, hogy tarts megfelelő távolságot! Ugyanígy járj majd el odabent is, ha sorba kell állnod (például ruhatárnál, bőrönd szobánál, egy árusnál, vagy valamelyik programnál).

A jegyet a helyszínen bankkártyás fizetéssel is megveheted.

Ha nem hoztál magaddal saját szájmaszkot, akkor mi tudunk biztosítani, kérj egyet a bejáratnál!

Kézfertőtlenítő automaták lesznek kihelyezve a con területén. Mivel valószínűleg tömegközlekedéssel érkeztél, javasoljuk fertőtlenítsd a kezed a bejáratnál lévő automatákkal! A con belső területén is ki fogunk helyezni automatákat, és fokozottan ügyelünk arra, hogy a mosdókban is feltöltve legyenek a szappanadagolók.

Szabályok a con területén

Az idei conon tilos a free hug! Ez a mostani időszak nem az, amikor idegen emberek ölelgethetik egymást. 

Amikor az épületeken belül tartózkodtok, ott kötelező a szájmaszk viselése! A szájmaszknak el kell takarnia az orrot is! Ezt az épületeken belül szigorúan betartatjuk. Szabadtéren a maszk viselése nem kötelező, de ajánlott. Tudjuk, hogy kényelmetlen tud lenni a viselése, de minden orvosi szakvélemény szerint, akármennyire is béna eszköznek tűnik, a szájmaszkok viselése nagyon fontos tényező a vírus terjedésének lassításában. 

Az árusoknál is figyeljetek a megfelelő távolság tartására! A nézőterek székezésénél is a szokásosnál nagyobb távolságokra fogjuk kihelyezni a székeket. 

Az árusoknál arra is figyeljetek, hogy ne tapogassátok össze a kiállított termékeket. Most csak szemmel szabad böngészni, kézzel nem.

Egyes helyeken nem kerülhető el a tárgyak megérintése, mint például a társasjátékoknál. Itt is ki lesz helyezve kézfertőtlenítő, kérünk mindenkit, hogy használja, mielőtt kézbe fog egy kontrollert. A mi stábunk is rendszeresen fogja fertőtleníteni az eszközöket.

Az étel árusító partnereink fokozottan fognak ügyelni a higiéniára. Az étkező részhez is ki fogunk helyezni kézfertőtlenítőt, használjátok étkezés előtt és után is. Mivel a pavilonon belül kötelező a szájmaszk viselése, ezért az étkező asztalok a passzázs alatt, a szabadtéren lesznek elhelyezve.