Cosplay díszvendégek a 2026-os Őszi MondoConon

Idén ősszel három nemzetközileg elismert európai cosplay díszvendéget köszönthetünk a MondoConon!

Budapestre érkezik Stylouz Cosplay Svájcból, Maike Huster Németországból és Captain Ghostly Belgiumból. A jelmez- és kellékkészítéstől kezdve az innovatív craftingtechnikákon és SFX-en át egészen a kaszkadőrmunkáig és filmezésig mindhárman a cosplay egy-egy különleges oldalát képviselik, és többéves nemzetközi tapasztalattal érkeznek a MondoConra.

Ismerjétek meg cosplay díszvendégeinket, munkáikat, eredményeiket és alkotói pályafutásukat!

Stylouz Cosplay Svájcból

Stylouz elismert svájci cosplayer és cosplayverseny–zsűri, aki 2009-ben kezdte pályafutását. Szakterülete a jelmeztervezés, a páncélkészítés és az SFX-smink, munkáival pedig számos nemzetközi díjat és elismerést nyert.

Kétszer, 2012-ben és 2015-ben is Svájcot képviselte egyéni döntősként a párizsi European Cosplay Gatheringen (ECG), ahol a Tron: Örökség Rinzlerének megformálásával végül Európa-bajnoki második helyezést ért el.

2017-ben az Overwatch Hanzo Shimada cosplaye új lendületet adott karrierjének, és a közösségi médiában is komoly figyelmet hozott számára. Ennek köszönhetően az Activision Blizzarddal is együttműködhetett a Heroes of the Storm megjelenésekor, később pedig az Overwatch 2 előzetesén is dolgozott.

2020-ban Stylouz V, a főszereplő szerepében tűnt fel a Cyberpunk 2077: Phoenix Program című rövidfilmben. A produkció rendezője és producere Vi-Dan Tran volt, aki többek között a Marvel Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája, valamint a 2021-es Dűne munkálataiban is részt vett.

Ez a szerep 2021-ben Specter Berlin német rendező figyelmét is felkeltette, aki Stylouzt Olexesh német rapper több futurisztikus videoklipjében is szerepeltette Berlinben.

2022 és 2025 között olyan nagy márkákkal dolgozott együtt, mint a Sunrise Telecom és a Red Bull. Párizsban több látványos promóciós eseményen is részt vett, köztük a CD Projekt Reddel közösen megrendezett Cyberpunk 2077 Nighton. Emellett a Konamival is együttműködött a Castlevania: Dominus Collection megjelenésének alkalmából, ahol III. Vlad Țepeș karakterét keltette életre.

Az elmúlt években Stylouz a jelmezkészítés világából sikeresen lépett tovább a professzionális színészet, a kaszkadőrmunka és az executive produceri feladatok felé.

Ennek egyik csúcspontja az Assassin’s Creed: Echoes of the Creed (2026) filmes tribute projekt lett, amelyben projektvezetőként, executive producerként és főszereplőként is részt vett. Egy idősödő Ezio Auditore szerepébe bújt, miközben a nagyszabású produkció munkálatait is irányította, így komoly kaszkadőr-koordinációt végzett és több forgatási egységgel dolgozott együtt.

A forgatás 2025 decemberében fejeződött be a történelmi Château d’Aigle kastélyban, Svájcban, a kész film pedig 2026 júliusában jelent meg.

A 2026-os Gamescomon a SAW: Genesis első bemutatójához Stylouz „The Doctor”, vagyis a játék központi antagonistájának szerepét kapta. A karaktert a Lionsgate-tel és a játék kiadójával, a Bloober Team SA-val közösen létrehozott immerzív horrorélmény keretében keltette életre.

Kövessétek Stylouz munkáit:

Maike Huster Németországból

Maike Huster német cosplayer és maker, aki 2018 óta kelt életre különböző karaktereket.

Munkáiban elsősorban részletgazdag páncélok, propok és jelmezek készítésére koncentrál, miközben folyamatosan új anyagokkal és technikákkal kísérletezik. A foam crafting mellett öntéssel és formakészítéssel, 3D-modellezéssel és 3D-nyomtatással, LED-ekkel, sőt mozgó mechanikai megoldásokkal is dolgozik.

Maike számára a cosplay arról szól, hogyan lehet egy ötletből valami kézzelfoghatót létrehozni, és megmutatni, hogy még a legösszetettebb projektek is megvalósíthatók, ha egyszerűen elkezdünk alkotni, majd menet közben folyamatosan tanulunk.

Munkáinak köszönhetően a világ számos pontjára eljutott: nemzetközi rendezvényeken, cosplayversenyeken és zsűritagként is megfordult Európában, az Egyesült Államokban és Japánban.

Szívesen osztja meg az évek során megszerzett tudását más alkotókkal, és szeretné arra inspirálni őket, hogy merjenek kísérletezni, új technikákat elsajátítani és valami sajátot létrehozni.

Kövessétek Maike munkáit:

Captain Ghostly Belgiumból

Captain Ghostly nemzetközileg ismert, Belgiumban élő cosplayer és propmaker.

Szenvedélyesen kutatja azokat az új anyagokat, technikákat és megközelítéseket, amelyekkel még magasabb szintre emelheti alkotásait. A Cosplayshop.be menedzsereként a csapattal közösen több új anyagot is bevezetett a cosplay világába.

Captain Ghostly emellett imád workshopokat tartani, ahol rengeteg gyakorlati tippet és trükköt oszt meg, hogy más alkotókat is segítsen saját craftingtechnikáik fejlesztésében.

Díszvendégként a világ számos rendezvényén megfordult, és nemzetközi cosplayversenyek döntőiben is zsűrizett. Munkáit Belgium egyik legnagyobb múzeumának „Cool Japan” kiállításán is bemutatták, emellett szerepelt az Alter Egos című sorozatban is, többek között Adam Savage társaságában.

Legfontosabb célja, hogy jelenlétével másokat is inspiráljon, megossza tudását, és pozitív hatással legyen a cosplayközösségre.

Kövessétek Captain Ghostly munkáit:

Anime Fandub verseny

Keltsd életre kedvenc animekaraktereidet a hangoddal!

Kipróbálnád, milyen érzés a kedvenc animéd szereplőinek hangját adni? Érdekel a szinkronszakma, vagy egyszerűen csak szeretsz játszani a hangoddal és különböző karakterek bőrébe bújni? 

Akkor vár az Anime Fandub verseny, amelyet minden évben a Tavaszi és az Őszi MondoConon rendezünk meg!

Itt nem az számít, hogy tökéletesen leutánozd az eredeti szinkronhangot. Sokkal fontosabb, hogy a saját hangoddal, színészi játékoddal és kreativitásoddal életre tudd kelteni a jelenetet.

Mutasd meg a színészi vénádat!

Az animeszinkron remek terep arra, hogy megmutasd, mennyi mindenre képes a hangod. A japán szinkronok különösen széles érzelmi skálán mozognak: egyik pillanatban még suttogás, a következőben már kiabálás, sírás, nevetés vagy éppen egy monumentális anime-monológ következik.

Itt tehát lehetsz egy kicsit „sok” is – sőt, bizonyos jelenetek meg is kívánják –, de természetesen az arany középutat itt is érdemes megtalálni. 🙂

A produkciókat profi szinkronszínészekből álló zsűri értékeli, akik nemcsak a hangodra, hanem többek között a karakterformálásodra, a színészi játékodra és az előadásodra is kíváncsiak.

Versenyszabályzat

Mielőtt jelentkezel, mindenképpen olvasd át az aktuális Anime Fandub verseny teljes szabályzatát!

Jelentkezés

Kiválasztottad a jelenetedet, és már azt is tudod, milyen hangot adnál a karaktereknek? Akkor nincs más hátra: készülj fel, és találkozzunk a MondoConon!

International Cosplay Champions Cup

Különlegessége, hogy nyolc közép-európai ország összefogásából jött létre. A döntője minden évben más tagország rendezvényén kap helyet, ahol a nyertes versenyző képviselheti hazáját. A MondoCon már kétszer biztosított helyet a döntőnek, a legelső évben, 2018-ban és 2026-ban.

AMV

A vizuális történetmesélés és a zene találkozása

Az Anime Music Video (AMV) műfaja az anime rajongók kreativitásának egyik leglátványosabb formája: kedvenc animék jeleneteinek és a zene tökéletes szimbiózisa.

AMV Verseny
Szeretsz videót vágni? Lenyűgöz, ahogy a zene és az animáció tökéletes ritmusra talál? Akkor az AMV versenyen a helyed!

Legyen szó szívfacsaró drámáról, pörgős akcióról, komikus átköltésekről vagy a legújabb trendeket követő videókról, ezen a versenyen a legkiemelkedőbb alkotások találkoznak.

Kiket várunk?

  • Kezdőket, akik most bontogatják szárnyaikat és szeretnék nagyközönség előtt megmutatni az első videóikat.
  • Haladókat, akik szintet lépnének, és harcba szállnának a szakmai zsűri elismeréséért.

Miért érdemes nevezni?

  • Nagy vásznas élmény: Lásd a művedet a MondoCon hatalmas kivetítőjén, profi hangtechnikával!
  • Valódi közönség reakció: Éld át élőben, ahogy a terem veled együtt nevet, izgul vagy hatódik meg.
  • Szakmai visszajelzés: Tapasztalt zsűrijeink részletes visszajelzéssel és hasznos tanácsokkal segít a fejlődésben.

Ne hagyd a fiókban a projektjeidet! Olvasd el a szabályzatot, válaszd ki a neked való kategóriát, és küldd be a videódat a következő MondoConra!

AMV MeetUp

Egy kötetlen, mégis szakmai hangulatú program, ami kimondottan a készítőknek, a fejlődni vágyó vágóknak és a kulisszák mögötti részletek iránt érdeklődőknek szól!

A MeetUp keretein belül közösen megnézzük a versenyre nevezett videókat, majd górcső alá vesszük a zsűri részletes pontozását. A zsűritagok személyesen indokolják meg a döntéseiket, hasznos tanácsokat adnak a vágástechnikával, dramaturgiával és effektezéssel kapcsolatban, valamint választ adnak a felmerülő kérdésekre is. Tökéletes alkalom a tanulásra, a tapasztalatcserére és a hazai AMV-s közösség építésére!

Versenyszabályzat:

Karaoke rulett játék

Ha tűkön ülve várod a koncertet, de nem tudod mihez kezdj magaddal amíg elkezdődik, nézz be a karaoke terembe és játssz velünk!

A karaoke rulett alatt 5 kategória közül fognak tudni választani a játékosok, ezek a következő nevekre hallgatnak: Nyugati animáció, Vocaloid, Zenés anime, Staff picks (vagyis a stáb kedvenceiből összeválogatott dalok), valamint The Basics (avagy olyan dalok amiket már rengetegszer hallhattatok a karaoke teremben, vagy épp a TV-ben). Minden kategóriába 5 dal került, a részletes listát lentebb találhatjátok.

A játékban részt vehettek egyedül vagy csoportosan is (egyszerre legfeljebb négyen, mivel ennyi mikrofon áll rendelkezésre). A kategória kiválasztása után az előadandó szám az adott kategóriában található 5 dal közül kerül kisorsolásra. Ha a játékos úgy érzi, nem ismeri annyira a dalt, kérheti a közönség vagy a staff segítségét a dal előadásában. A cél, hogy jól érezd magad, de ha sikerül végig énekelned a dalt, jutalom is vár! 🙂

Ha egy dal több nyelven is elérhető, a játékos választhat, melyik változatot szeretné megpróbálni. Minden dal csak egyszer kerülhet előadásra, utána kiesik a játékból, ezért ha van egy kedvenced, érdemes minél hamarabb jelentkezni.

Amennyiben felkészülten szeretnél érkezni, az alábbi dalokkal ismerkedj meg:

Nyugati animáció:

  • Encanto – We Don’t Talk About Bruno [angol/magyar]
  • Frozen – Let It Go [angol/japán/koreai]
  • Hazbin Hotel – Loser Baby [angol/magyar]
  • KPop Demon Hunters – Golden
  • Mulan – I’ll Make a Man Out of You [angol/magyar]

Vocaloid

  • ECHO
  • Hitorinbo Envy
  • KING
  • Senbonzakura
  • World is Mine

Zenés anime

  • Bang Dream! – Hey-day Capriccio
  • Bocchi the Rock! – Seiza ni Naretara
  • Given – Fuyu no Hanashi
  • Love Live! – Susume Tomorrow
  • Nana – Rose

Staff picks

  • Captain Tsubasa – Dragon Screamer
  • Chainsaw Man – KICK BACK
  • Death Note the Musical – Yuruganu Shinjitsu
  • Poets of the Fall – Carnival of Rust
  • Solo Leveling – DARK ARIA (LVL2)

The Basics

  • Bleach – Shoujo S
  • Durarara!! – Uragiri No Yuuyake
  • Naruto – Haruka Kanata
  • Neon Genesis Evangelion – Zankoku na Tenshi no Thesis
  • Soul Eater – Paper Moon

Karaoke és zene felismerés

Mindenkinek, aki szereti a jó dalokat

Az anime kultúra szerves részét képezik az openingek, endingek, betétdalok, ezeket pedig ki-ki a maga módján élvezi. Van aki énekelni szeret és ezt meg is akarja mutatni a világnak, míg mások arra lehetnek büszkék, hogy már néhány taktusból megmondják, melyik sorozathoz vagy előadóhoz tartozik egy adott szám. A karaoke részleg programjai pedig mindenki számára lehetőséget nyújtanak, hogy megvillogtassa tudását ^^

Hogyan képzeljem el a karaokét?

Alattad a karaoke terem színpada, kezedben egy mikrofon, melletted maximum három barátod, mögötted a vetítő vásznon és előtted egy TV képernyőn is a választott dal szövege, közben pedig szól a zene instrumentális változata. A közönség lelkesen hallgatja az előadásod, de az is lehet, hogy veled énekel 🙂

Karaoke versenyek

A jelentkezők egy adott versenylistából tudnak dalt választani, amelyet szakmai zsűri előtt fognak előadni. 

A zsűri szempontjai a következők:

  • énektechnika
  • pontosság (ritmus, dallam, dalszöveg)
  • kiejtés
  • színpadi jelenlét (beleélés, koreográfia)

Tavasszal és ősszel egyénileg mérettethetitek meg magatokat, kezdő és haladó kategóriában. Nyári versenyünkbe igyekszünk mindig némi változatosságot csempészni (pl. duett verseny, musical kategória).

Zene kvízek, játékok

Minden Conon számíthattok nagyszínpadi Kahoot zenekvízre, ahol 20-25 másodperces részletekből kell felismernetek, melyik animéhez tartozik az elhangzott dal. Ezen felül, nyáron a több kategóriás, papír alapú zene tipp-mix vár titeket, ahol egyéniben és csoportosan is indulhattok, telente pedig anisong karuta párbajban mérkőzhettek meg barátaitokkal. 

A következő con karaokés programjai, verseny szabályzatai

Szabad karaoke

Színpadi mozgás workshop

Horror zenekvíz

Karaoke rulett játék

Karaoke verseny

Tematikus cosplay fotózás: Bleach – The End

A BLEACH utolsó évadának utolsó felvonásával lassan tényleg elérkezünk Ichigo történetének végéhez. Egy olyan animének, ami 2004 óta velünk van, és több mint húsz éven át szórakoztatta a nagyérdeműt, szerintünk dukál egy méltó conos búcsú is. 🙂

Így az Őszi MondoConra összehívjuk a Soul Societyt, és egy giga nagy BLEACH tematikus cosplay fotózással készülünk! 

Ha végigkövetted Ichigo és barátai történetét, készen állsz előrántani a zanpakutōdat és elsütni a Bankaiodat, vagy csak kedved lenne harci, komikus, esetleg romantikus jelenetekhez pózolni, akkor tarts velünk. ^^

Shinigamik, Arrancarok, Quincy-k és mindenki más: találkozunk a fotózáson!

Fontosabb részletek:

  • Előjelentkezés itt: https://forms.gle/nSYfJsbMV6EDk3LB6 
  • Időpont: 2026. október 17. (szombat) 11:00–13:00 óra között 
  • Emailben értesítünk a pontos találkozási helyről!

Ha érdekel a program, mindenképpen töltsd ki a fenti előjelentkezési űrlapot. 🙂 

Így látjuk majd, körülbelül hányan jönnétek, ami abban is segít nekünk, hogy megfelelő helyszínt válasszunk a fotózáshoz. 

Plusz közvetlenül tudunk majd nektek infót küldeni arról, hogy hol találkozunk aznap, a fotózás után pedig a kész képeket és videókat is elküldjük nektek.

Találkozzunk az Őszi MondoCon 2026-on! ^^

Tematikus cosplay fotózás: Halloween parti cuki és horror karakterekkel

Ha már Őszi MondoCon, akkor egy jó kis halloweeni fotózás sem maradhat el. 🙂 Jöhet minden, ami cuki, creepy, horror vagy egyszerűen csak passzol az októberi hangulathoz.

A fotózásra így hozhattok akár:

  • Horroros vagy cuki anime-/animációs/filmes/sorozatos karaktereket
  • Alternatív cosplayes elgondolásokat, pl. véres Csipkerózsika/Hófehérke
  • Főgonoszokat, pl. Demóna, Muzan (Demon Slayer)
  • Original cosplayeket, pl. ijesztő, creepy vagy cuki karaktereket

Fontosabb részletek:

  • Előjelentkezés itt: https://forms.gle/nSYfJsbMV6EDk3LB6 
  • Időpont: 2026. október 17. (szombat) 11:00–13:00 óra között 
  • Emailben értesítünk a pontos találkozási helyről!

Ha érdekel a program, mindenképpen töltsd ki a fenti előjelentkezési űrlapot. 🙂 

Így látjuk majd, körülbelül hányan jönnétek, ami abban is segít nekünk, hogy megfelelő helyszínt válasszunk a fotózáshoz. 

Plusz közvetlenül tudunk majd nektek infót küldeni arról, hogy hol találkozunk aznap, a fotózás után pedig a kész képeket és videókat is elküldjük nektek.

Találkozzunk az Őszi MondoCon 2026-on! ^^