A történet a Toldi szerelme és a Toldi estéje között játszódik. A Toldi estéjében Miklós meghal.
A két szereplő Arany János Toldi trilógiájában található. Az ötletet ez a két sor adta:
„…Szerettem Lajost, még most is szeretem…”
(Arany János: Toldi estéje)
Toldi szerelmének estéje
1.
A nap lassan mászott fel a domboldalon,
Dalos madárka üldögélt az ablakon.
Lassan ébredezett a falu, a város.
Királyunk a hálójában ült, szívén meg az átok.
Átok vagy szerelem éppolyan gyötrelem,
S az effajta szerelem nem több, mint küzdelem.
Hisz Lajos királyunk szíve-lelke vágya
Nem más, mint a testőrség kapitánya.
2.
Lajos mindig mondja: értelmetlen a szerelem.
Ebben Toldi támogatta is ügyesen.
De a királynak mégis igazi nagy baja,
Hogy szerelem pecsétet rég nem látott ajka.
Lelkében felgyülemlett az érzelmek súlya,
Viszonzást várnak minden reggel újra.
Hogy megértsd, miért hervad szívének virága
Három évet kell hátralépned a világba.
3.
Toldi Miklós erős, egészséges ember,
Lajos király tőle soha nyugtot nem lel.
Ámor kegyetlen nyila szíven találta,
És szemét lecsukva csak a vitézt látta.
Tudta, hogy ezért a pokolra fog jutni,
De testének nem tudott már parancsolni.
Az izzó rózsát a kezébe vette,
Hogy végre megkönnyebbülhessen lelke.
4.
Izzott a teste, de a lelke jobban,
Mert a szerelem benne lángra lobbant.
Lángolt szenvedélye, mint Nessus inge,
Egyre jobban kezdett elveszni minden hite.
Ítélettel, fájdalommal, bűntudattal járt,
De már nincs visszaút, túl erős volt a vágy.
Forró volt mindene, közel volt a határ,
Hogy elérje a hőn vágyott halált.
5.
Búskomoran letekint maga elébe,
S visszagondol szégyenletes tettére.
Körülötte most minden még szürkébb lett.
Azon mereng, szerelme éppen hol lehet.
Toldi szempillája éppen rebbent,
Amikor a fényes reggeli nap felkelt.
Első gondolata rögtön Lajoshoz szála,
Hisz jó ideje ő ugyanis minden álma.
6.
Kitörli szeméből a fájdalmas álmot,
Próbálta elfelejteni mindazt, amit látott.
S nap, mint nap, ahogy őrködik felette,
Távolabb s távolabb sodródik el tőle.
Fel egy király kegyeihez nem érhet,
De szerelme nélkül boldogan nem élhet.
Minden másodperc órának tűnik,
Ami őfelsége nélkül múlik.
7.
Toldi felállt és elindult a szekrényhez.
Szíve újra telve lett reménnyel.
Levezekli gyorsan bűnös vágyait,
Hogy ne szennyezze be későbbi álmait.
Felveszi gyorsan díszes ruháját,
Igyekszik köszönteni élete virágát.
De amint megfogta az ajtó kilincset
Lelkére a bizonytalanság rátette a bilincset.
8.
Szobájából kilépve felvette maszkját
A tükörbe nézve ő sem ismerte meg magát.
Lassú, lomha léptekkel haladt lefelé,
S a bűntudat súlya összenyomta keblét.
A trónterem míves ajtaját kinyitván
Meglátta az udvar fényes világát.
A terem közepén az ország királyát,
A palota kertjének legszebb virágát.
9.
Felséges királyom szabad-e egy szóra?
Hogy telt az éjszakája? – halkan hozzá szóla.
Mely álmot hozott az éj növő holdja,
Jól aludt királyom, mesélne-e róla.
Lajos habár a nyugalmat tetteti,
Vörös arcát mégsem tudta leplezni.
Válaszolna ő, de nem jön szó szájára,
Hiszen álmában mégiscsak Toldit látta.
10.
Toldiba a felismerés villámként sújtott,
Hogy talán féltve őrzött titka napvilágot látott.
Megállt benne az ütő, falfehérré vált
S várta, hogy a király kimondja rá a halált.
Lábából kiment a vér, testéből elszállt az erő,
Reménye utolsó fényét eltakarta egy sötét felhő.
Szégyenében majdnem elsüllyedt a pokolba.
Elbujdosott volna, de nem tudta, hogy hova.
11.
Toldi szíve helyén ürességet érzett,
Amelyet lassan betöltött a szégyenérzet.
Lesüti szemét inkább, minthogy rá kelljen néznie,
Szerelmét elveszítve már nem maradt semmije.
S most, hogy Lajos undorodik tőle,
Arra gondolt, lett volna önmaga, csak nőbe.
Hiszen akkor mindent megadhatott volna,
S akkor most nem kerülne érzéseiért a pokolra.
12.
Lajos eközben teljesen máshol járt,
Zavarában menekülne, de hová?
Eszébe jutott az éjszaka hevült hangulata.
Az őt átölelő vitéz izmos karja.
Szelleme beleborzongott a gondolataiba,
Mert erkölcstelenül gondolt a hős Toldira.
A válla fölött óvatosan visszatekint,
De a lovag ábrázatja váratlanul éri.
13.
Miklós elsápadt arcát látva,
Egyből elhervadt szíve élénk rózsája.
Beleállt az ideg, hogy kiderült, hogy meleg,
S az életének rögtön vége lehet.
Elveszíthetné országát és fejét,
De legjobban az fájt, hogy nem a szüzességét.
Mit hihet most róla élete értelme,
Jobban belegondolni abba nem szeretne.
14.
A kínos csönd egyre hosszabbra nyúlik,
Az idő pedig olyan lassan múlik.
A királyon eluralkodik a pánik,
A sors vele kesztyűs kézzel nem bánik.
De elméjén úrrá kell lennie.
Hiszen nem lehet mindennek elvesznie.
Talán meg tudja győzni, hogy hallgasson,
Lajos király ugyanis jó szónok vagyon.
15.
Az uralkodó így szóla a vitézhez:
Gyere Miklós, beszéljünk valamit négyszemközt meg.
Toldi ekkor hirtelen összerezzent,
Illedelmes válasz helyett annyit mondott: legyen.
Lajos megy elől, mögötte meg Toldi.
Miklós akart, de nem tudott szólni.
Gyarló életét nem is próbálta menteni,
A király az ajtóban álló őröket elküldi.
16.
A király hálószobájának ajtaja
Olyannak tűnt, mint az alvilág kapuja.
Küszöbét átlépve felhagyott minden reménnyel,
Hogy valaha a hálóba más okból beléphet.
Lajos érzékien leült az ágy szélére,
A vitéz gyorsan elfordult, mert kifolyt orra vére.
Az uralkodó gondolatait összeszedve a tárgyra tért,
Hogyan tudná megvédeni szánalmas kis életét.
17.
Tudom, hogy szíved mélyén mit érzel irántam,
De kérlek, türtőztesd magad, mondta az ország királya.
Toldi szégyenében térdre rogyott,
A király már mindent tudott, így egy szót sem mondott.
Minden hang a torkán akadt,
Szólni próbált és ordítani akart.
Nem tudta, hogy bocsánatért esedezzen,
Vagy az akasztófára önként menje.
18.
A király kérdőn tekintett rá,
Miklós arcán a könny is csorgott már.
Feltekintett szomorún a királyára,
De csak összezavarodott arcát látta.
Királyom kérlek, ne nézz így reám,
Inkább én magam választom a halált.
Lajos szívét mintha átdöfték volna,
A lovag helyett inkább ő ment volna a sírba.
19.
Miklós, én nem gondoltam volna terólad,
Hogy szerinted ennyire visszataszító voltam.
Felséges uram, nem értem szavad – szóla.
Mindketten nagyon zavarodottak voltak.
A király nem talált szavakat, de nem is keresett,
Egyáltalán nem értették ezt a helyzetet.
Toldi felállt, majd előre lépett,
Lajos pedig mélyen a szemébe nézett.
20.
Miért mennél a túlvilágra az én bűnömért,
Nekem kell vezekelnem minden tettemért.
Reszkető kézzel hebegte a király,
És szerelme szájából válaszra várt.
Nem számít a bűnöd, enyémhez fel nem érhet,
Hiszen nagy hiba volt megkívánnom téged.
Tudom, hogy egy magamfajta téged el nem érhet
Próbáltam fékezni szívem, de szeretlek téged.
21.
Lajos szeméből az örömkönny kicsordult,
Nem hitte, hogy a beszélgetés ily útra fordul.
Nem tudta, hogy ébren van, vagy csak álom csupán,
Hogy szerelme végre viszonzásra talált.
Miklós lassan térdre ereszkedik,
És a király bocsánatáért esedezik.
Őfelsége nem tudott mondani semmit,
De leült és szorosan átölelte Toldit.
22.
Toldi szíve zakatolni kezdett,
És félénken kezeit a király derekára tette.
A király örömében sírva fakadt,
Miklóst kissé eltolta, mert valamit mondani akart.
Könnyeit igyekezett visszafogni,
De csak egy mondat erejéig tudott nekik parancsolni.
Ó, ha tudnád, mióta várok erre a pillanatra,
Tiéd leszek, hisz Isten is így akarja.
23.
A katona kezeit Lajos arcára téve,
Homlokát az ő homlokához érintette.
Ajkára gyengéd csókot lehelt,
Lajos erre újabb csókkal felelt.
Miklós a királyt közelebb húzta,
S így ültek ott egy ideig összefonódva.
Szívük telve lett keserédes boldogsággal,
Hisz mindketten erre a pillanatra vártak.
24.
Már a pokol tüze sem riasztotta őket vissza,
Mert együtt a lángok sem égetnek annyira.
Miklós Lajost lefektette az ágyba
Mentéjét levette és ő is odafeküdt mellé a párnára.
Sokáig néznek egymás szemébe mélyen,
Lajos a vitézhez közelebb húzódik, de félve.
Ő csak mosolygott és megcsókolta,
Mintha már nem is jönne el a holnap.
25.
Harmadnapra rá egy holdfényes estén,
Toldi Miklós feküdt Lajos király testén.
Miután a király rózsáját letörte,
Egy egész éjen át őt tüzesen ölelte.
A nap lassan mászott fel a domboldalon,
Dalos madárka üldögélt az ablakon.
Lassan ébredezett a falu, a város
Velük együtt a boldog szerelemittas páros.
VÉGE
Extra:
Cukorborsót és halat ebédeltek,
De mérges kalózok közbeléptek.
Hisz híre járt annak, hogy a pár team Jacob,
És ez akkoriban elfogadhatatlan volt.
Ezt csak egy módon lehetett lerendezni,
Görkori versenyt kellett rendezni.
A kalózok vesztettek, mindannyian meghaltak,
Toldiék jutalomként pedig C-vitamint kaptak.