Karaoke és zene felismerés

Mindenkinek, aki szereti a jó dalokat

Az anime kultúra szerves részét képezik az openingek, endingek, betétdalok, ezeket pedig ki-ki a maga módján élvezi. Van aki énekelni szeret és ezt meg is akarja mutatni a világnak, míg mások arra lehetnek büszkék, hogy már néhány taktusból megmondják, melyik sorozathoz vagy előadóhoz tartozik egy adott szám. A karaoke részleg programjai pedig mindenki számára lehetőséget nyújtanak, hogy megvillogtassa tudását ^^

Hogyan képzeljem el a karaokét?

Alattad a karaoke terem színpada, kezedben egy mikrofon, melletted maximum három barátod, mögötted a vetítő vásznon és előtted egy TV képernyőn is a választott dal szövege, közben pedig szól a zene instrumentális változata. A közönség lelkesen hallgatja az előadásod, de az is lehet, hogy veled énekel 🙂

Karaoke versenyek

A jelentkezők egy adott versenylistából tudnak dalt választani, amelyet szakmai zsűri előtt fognak előadni. 

A zsűri szempontjai a következők:

  • énektechnika
  • pontosság (ritmus, dallam, dalszöveg)
  • kiejtés
  • színpadi jelenlét (beleélés, koreográfia)

Tavasszal és ősszel egyénileg mérettethetitek meg magatokat, kezdő és haladó kategóriában. Nyári versenyünkbe igyekszünk mindig némi változatosságot csempészni (pl. duett verseny, musical kategória).

Zene kvízek, játékok

Minden Conon számíthattok nagyszínpadi Kahoot zenekvízre, ahol 20-25 másodperces részletekből kell felismernetek, melyik animéhez tartozik az elhangzott dal. Ezen felül, nyáron a több kategóriás, papír alapú zene tipp-mix vár titeket, ahol egyéniben és csoportosan is indulhattok, telente pedig anisong karuta párbajban mérkőzhettek meg barátaitokkal. 

A következő con karaokés programjai, verseny szabályzatai

Szabad karaoke

Színpadi mozgás workshop

Horror zenekvíz

Karaoke rulett játék

Karaoke verseny

Cosplay versenyek

A cosplay világa egy összetett mégis gyönyörű világ, amellyel nálunk két formában találkozhattok. 

1) Cosplay Craftsmanship egy verseny ahol a karakterek megelevenednek a szemetek előtt. Minden versenyzőnek saját magának kell megalkotnia a teljes cosplayt (jelmezt) amit szakértői külföldi zsűri értékel az előzsűri és a színpadi produkció alapján. Az előadásokat pedig együtt izgulhatjuk végig a nagyszínpadon!

A craftsmanship Magyarország legnagyobb jelmezkészítő versenye, ahol a zsűri díjazza a legjobb kosztümöt, karakterhasonlóságot, színpadi jelenlétet, legjobb csapatot (csak ősszel indul) és legjobb sminket (opcionális).

Nemzetközi versenyeink:

  • Tournament of Champions (TOC) – a Bécsi YuniConon megrendezett nemzetközi döntő hazai selejtezője ahol az díjazás összértéke 5000€ és a fődíjat elnyerő döntős birtokolhatja a vándor bajnoki övet a következő döntőig.
  • Cosplay Central Crown Championships (CC Crown) – a Londoni MCM rendezvényen megrendezett nemzetközi döntőnek a Közép-Európai selejtezője, ahol nem csak hazai hanem a környező országokból érkező versenyzők mérettetik meg magukat. A díjazás összértéke 7000£
  • International Cosplay Champions Cup – Különlegessége, hogy nyolc közép-európai ország összefogásából jött létre. A döntője minden évben más tagország rendezvényén kap helyet, ahol a nyertes versenyző képviselheti hazáját. A MondoCon már kétszer biztosított helyet a döntőnek, a legelső évben, 2018-ban és 2026-ban. 

Lehetőség van egyszerre jelentkezni a hazai és a nemzetközi versenyünkre is, azonban ilyenkor a nemzetközire vonatkozó szabályzat alapján szükséges leadni a jelentkezést!

2) Cosplay Performance különleges alkalmat kínál mindazoknak, akik szeretnék megmutatni színészi vagy előadói tehetségüket a cosplay keretein belül. Itt nem elég jól kinézni – az igazi kihívás az, hogy meg is kell formálni a karaktert, életet kell kelteni, és lenyűgözni a közönséget!

A verseny során a jelentkezők rövid színpadi produkciók keretében mutatják be választott karaktereiket, előtérbe helyezve az előadást és a történetmesélést. A cosplay lehet saját készítésű vagy akár vásárolt jelmez is – itt a hangsúly a színpadi jelenléten, a kreatív ötleteken és a karakterhiteles előadáson van!

Két kategóriában lehet indulni:

  • Zenés-táncos: Látványos koreográfiák, ritmus és mozgás – itt a zene és a dinamika játssza a főszerepet.
  • Színészi-előadás: Karakterdrámák, humoros jelenetek, rövid párbeszédek – itt a történet és a színészi játék kerül a középpontba.

Szabályzatok:

K-pop Cover Stage

A MondoCon hivatalos K-pop táncversenye

A MondoCon nagyszínpadát évek óta igyekeztünk olyan színvonalas K-pop programokkal megtölteni, ahol a fellépő csapatok mellett bárki csatlakozhat és élvezheti a K-pop Cover Dance műfaját. Fellépnek színvonalas K-pop Cover csapatok, illetve bekerült a programok közé a K-pop Random Dance, ami közös táncolásra invitál mindenkit.


Évek óta látjuk azonban azt is, hogy nagyon sok tehetséges coveres próbálja bontogatni szárnyait, akár egyénileg, akár csapatban. Korábban a fent említett csapatokon kívül azonban kevesen állhattak a MondoCon nagyszínpadára. A 2019-ben létrejövő K-pop Cover Stage – MondoCon programunk ezen kíván változtatni. Szeretnénk, ha mindenki lehetőséghez jutna, aki magas szintű képviselője a K-pop Cover Dance műfajnak Magyarországon, ám eddig nem volt lehetősége fellépni. Másfelől ez egy
verseny, mely tökéletesen illeszkedik a MondoCon többi programja közé, melyek szintén versenyként működnek (lásd: Cosplay verseny, AMV verseny, Karaoke verseny, Anime FanDub verseny stb.).

A K-pop Cover Stage – MondoCon tehát egy olyan program, ami nem csak a MondoConos programok tematikáját követi, de lehetőséget ad bárkinek, aki szeretné megmutatni magát a nagyszínpadon. Az, hogy a produkciókat egy három fős zsűri is értékeli, és az első három helyezettet díjjal is megjutalmazzuk, csupán hab a tortán.

Rajzos programok

képzőművészet, átitatva fantáziával

A MondoCon rajzos részlege szeretettel vár minden alkotó kedvű versenyzőt, akár tradicionális, vagy digitális médiummal szeretné megmutatni tudását és kreativitását. A résztvevőknek saját ötletek alapján kell megalkotniuk versenyműveiket, általuk választott módokon. 

A Beküldős rajzversenyen tavasszal, nyáron és ősszel tudnak részt venni; tavasszal és ősszel két nagy kategóriában (Digitális és Tradicionális), nyáron pedig három extra „számban” (Képregény, Karakterlap, Kézműves) is versenybe lehet szállni. A több tagból álló szakmai zsűri különdíjasokat is kijelöl, és a közönség is kiválaszthatja a számára legszimpatikusabb alkotást. 

A Helyben rajzolós verseny minden rendezvényen lehetőséget biztosít a megmérettetésre, melynek keretében 2 óra áll rendelkezésre a művészeknek, hogy megadott témák felhasználásával alkossanak. Természetesen itt is értékes és izgalmas nyereményekkel gazdagodhatnak a legkiemelkedőbb művek. 

Télen kerül megrendezésre a Rajzcsata, ahol a korábbi győztesek mérhetik össze tudásukat színpadi keretek között, közönségszavazással. Minden verseny egy adott témára épül, a legjobb rajzosoknak rövid, 1-1,5 perces időkorlátok mellett kell megcsillogtatniuk képességeiket. A részvétel meghívás alapján történik, a szervezők választják ki és keresik fel a művészeket. 

A következő MondoCon rajzversenyeinek szabályzatait itt találhatjátok:

  • Beküldős rajzverseny – digitális vagy tradicionális technikával előre elkészített művekkel van lehetőség pályázni.
  • Helyben rajzolós verseny – a rendezvény alatt szükséges elkészíteni a művet, megadott témák felhasználásával.

Megéri nevezni, hiszen mindenki művét kiállítjuk az aktuális rendezvényünkön, továbbá aki sokszor bizonyítja rátermettségét, akár vendégzsűriként is meghívást kaphat!

Szabályzatok:

Karaoke verseny

Mind szeretjük kedvenc anime openingjeinket dúdolgatni, Japánban pedig komoly hagyománya van az iskola, munka utáni közös karaokézásnak. Míg a családiasabb élményt bármikor kipróbálhatjátok a MondoConon a karaoke teremben, a versenyen lehetőségetek nyílik arra is, hogy összemérjétek képességeiteket a többi lelkes énekessel. Fő a fergeteges hangulat, a jó zene és a buli a színpadon, ahogy azt a karaokén szokás!

A verseny minimum 6 fő jelentkezése esetén indul el, 12 versenyző fölött pedig Kezdő és Haladó kategóriát indítunk. A versenyre kizárólag egyénileg lehet jelentkezni. A hagyományoktól eltérően a 2026-os Őszi MondoConon csak japán nyelvű dalokkal lehet nevezni, ugyanis a szokásos 1-3. helyezett mellett kiosztásra kerül majd a Japán Nagykövetség Díja is.

Elvárások és feltételek

a) A versenyre való jelentkezés előnevezéssel történik.

A regisztrációs időszak augusztus 7-től (péntek) szeptember 6-ig (vasárnap) tart. Kérjük, válassz a lentebb található versenydallistából egy dalt amelyet felénekelsz és a hangfelvételt a regisztrációddal együtt feltöltöd a Mondo honlapjára. A felvételen ne hallatszódjon az eredeti énekes, hiszen a versenyen is az instrumentális verzióra fogsz énekelni.

b) Olyan dalt kell énekelned, amelynek nyelve nagy részében vagy teljes egészében japán, valamint hivatalos, teljes hosszúságú verzió.
(Hogy értjük ezt pontosan? A Life is Like a Boat című dal a Bleachből pl. most nem választható mert több a dalban az angol szövegrészlet mint a japán.)


A verseny dallista nem egyezik a szabad karaokén elérhető dallistával.

Amennyiben a regisztrációkor olyan dalt adsz meg ami nem szerepel a fenti verseny listában, a nevezésedet visszaküldjük hibajavításra. Dal választással kapcsolatos kérdések, kételyek esetén keress minket bátran a versenyek@mondocon.hu e-mail címen vagy az Adarna Karaoke Discord szerverén.

Hibajavítással és esetleges további teendőkkel kapcsolatban a regisztrációkor megadott e-mail címeden fogunk keresni.

c) a verseny 2 fordulóból áll:

1. forduló: Előnevezős forduló. A fent megadott listáról választanod kell egy dalt és regisztrálnod a megadott linken. (Kérjük, ne adj meg trágár becenevet.) A regisztrációval egyben kell feltöltened a hangfelvételt a választott dalról. Megfelelő jelentkezőszám esetén a zsűri ez alapján a felvétel alapján fog beosztani kezdő vagy haladó kategóriába. 20 jelentkező felett az első forduló selejtezőként is szolgál.
! A hangfelvételeden ne csak az ének, hanem az instrumentális alap is legyen hallható. MP3 formátumban töltsd fel, a file neve pedig legyen a saját civil neved.

A számok módosítására a határidő lejártáig van lehetőség, de ügyelj rá, hogy a választott dalod hangfelvétele is feltöltésre kerüljön a határidő vége előtt! 

A kategóriákba jutók névsorát legkésőbb október 4-én tesszük közzé. A MondoConos fordulókba maximum 20 fő kerülhet be. Kérjük, amennyiben visszalépnél, azt jelezd minél hamarabb.

A MondoConos fordulók a következők:

2a. forduló: Kezdő kategória. Időpont: Október 18. vasárnap, 11:30. Helyszín: Karaoke terem
2b. forduló: Haladó kategória. Időpont: Október 18. vasárnap, 15:30. Helyszín: MondoCon Nagyszínpad

Mindkét kategóriában az első három helyezett díjazásban részesül.

12-nél kevesebb versenyző jelentkezése esetén a verseny teljes egészében a nagyszínpadon zajlik majd, 14:00-kor.

Az indulási sorrendet a verseny előtt a helyszínen tekinthetitek meg. Aki nem jelenik meg a színpadon, miután a konferáló szólította, az sajnos kizárásra kerül a versenyből.
A fellépés közben egy TV képernyőn látható lesz számodra a dalszöveg.

A zsűri a fellépőket a következő szempontok szerint értékeli:

  • énektechnika
  • pontosság (ritmus, dallam, dalszöveg)
  • kiejtés
  • színpadi jelenlét (beleélés, koreográfia)

Diszkvalifikációra kerülnek azon jelentkezők, akik:

  • olyan számot választanak, melyhez nem létezik a szervezők által elbírált és jóváhagyott karaoke/instrumental/off vocal verzió; (ezért van a lista)
  • nem japán nyelvű dalt választanak;
  • nem töltöttek fel hangfelvételt a megadott határidőig, vagy a felvételt digitálisan feljavították, effektezték (természetesen ez nem a vágásra, keverésre és hangerőbeállításra vonatkozik).
  • A versenyre nem nevezhetnek profi énekesek, a karaoke stáb tagjai, valamint azok, akik az őszi MondoCon-on énekes előadás keretében lépnek fel.

E-mailen vagy bármi más módon történő, illetve utólagos vagy helyszíni nevezést sajnos nem áll módunkban elfogadni.

Kérdésed van? Küldj egy e-mailt a versenyek@mondocon.hu-ra! 

Egészséges versenyszellemet és jó versenyzést kíván az AdarnaKo csapata!